S05E17 | Pep az őrület határán
Description
Bajnok lesz a Liverpool. Vagy nem. Valószínű. Nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy innen már csak ők ronthatják el.
07:14 - a Football Tourette-ben: meztelenkedés, pina és Ruud.
30:32 - 🔥🔥🔥
Témák:
📌 Pep Guardiola tud olvasni. Erre utal, hogy nagyon akkurátusan mutatta meg a Liverpool szurkolóinak a tabella jelenlegi állását. Ott ugyanis a Liverpool a hétvégi győzelem után az első helyen áll, míg a Manchester City 11 pontos lemaradással az 5. helyen kullog. A múlt heti Liverpool extránkban már jeleztük, hogy nagyon meglepődnének egy City pontszerzésen, de a Vörösök ilyen szintű dominanciája még így is sokkoló volt. Előzetesen arra voltunk kíváncsiak, hogy Guardiola ismét a pálya közepének uralmára tör-e, illetve hogy Slot labdával és labda nélkül is hajlandó lesz-e magasabb fokozatra kapcsolni. Az erre kapott válaszaink pedig szépen körül is írják a teljes mérkőzést. Na de innen már csak elbukni tudja a bajnoki címet a Liverpool? (43:50 )
⭐️ A teljes adást a https://premierleak.hu/ oldalon, előfizetés után hallgathatod meg, amiben szó lesz még:
📌 Az már múlt héten kiderült, hogy álnéven Rúben Amorim is Premier Leak előfizető, mostanra pedig világossá vált, hogy Enzo Maresca szintén követi a műsorunkat. A legutóbbi Chelsea-extrában ugyanis Bence azt javasolta az olasz edzőnek, hogy próbálja meg Enzo Fernandez csapatba szuszakolásának érdekében Moises Caicedót jobbhátvédként használni, és láss csodát, ez meg is történt az Aston Villa ellen. A Chelsea pedig egy szinte végig kontroll alatt tartott meccsen nagyon simán legyőzte az Aston Villát, amely immáron minden sorozatot figyelembe véve 8 mérkőzés óta nyeretlen. A látottak alapján képes lehet a Chelsea akár a Liverpoolt is üldözőbe venni? Az Aston Villánál pedig mi romolhatott el ennyire?
📌 Nem elég, hogy a Newcastle egy fordulóval korábban a Julen Lopetegui-féle West Ham ellen szenvedett vereséget, a hétvégén a Crystal Palace otthonában sikerült mindössze egy döntetlent elérni. Ez önmagában persze nem akkora tragédia, viszont ha megnézzük, hogy Eddie Howe csapata az egész mérkőzés alatt csupán egyetlen alkalommal, egy szögletet követően próbálkozott egyáltalán lövéssel, akkor máris sokkal rosszabbul fest a helyzet. Mégis mi történik ezzel a csapattal, és mekkora ebben a vezetőedző felelőssége?